KÁVÉ & GANOTERÁPIA

Kicsit talán marketinges trükk "szagú" cím, de ha tovább olvasol, talán elismered, hogy ha az írás igaz, akkor nem túloztam a címmel.

A holisztikus gyógyászat az embert, mint teljes egész egység (test, lélek, szellem) kezeli, veszi figyelembe. A Ganoterápia is ezt a szellemiséget képviseli, és az emberi szervezet egészére fejti ki hatását. A Ganoterápia szelíden a „semmit nem tevés”, be nem avatkozás elvét követve működik. Kiegyensúlyozza és erősíti az immunrendszer működését, hogy az be tudja tölteni a funkcióját, tehát tudja szabályozni a szervezet védekező rendszerét, vagy ha szükséges, visszaállítani a kibillent egészségi egyensúlyi állapotokat. Ezen folyamat során nem csupán a „betegség” tünetei kerülnek elnyomásra, hanem a valós kiváltó ok szűnik meg. A Ganoterápia a Ganodermában (pecsétviaszgombában) lévő hatóanyagok, és más adaptogén gyógynövények hatóanyagainak segítségével teszi a dolgát nagyon eredményesen, sokszor olyan helyzetekben is, amikor a nyugati orvostudomány már lemond a betegről. Itt jön képbe a DXN vállalat által gyártott és forgalmazott kávé, ugyanis sokan ezen a terméken keresztül kerülnek kapcsolatba életükben először a Ganodermával, és ezáltal tapasztalják meg azokat a pozitív hatásokat, amelyek, rengeteg ember életminőségét javították meg világszerte az elmúlt három évtized során. 

MINDENKI PAPOL A MEGELŐZÉSRŐL, DE VALÓJÁBAN KEVESEN ALKALMAZZÁK

EZÉRT IS JÓ, HOGY VANNAK NEKÜNK EZEK A KÉSZÍTMÉNYEK

Hiába akarlak téged meggyőzni arról,  hogy minőségi éhezésben élsz, ha még nem vagy beteg, gyenge, fáradékony, akkor előbb vagy utóbb az leszel a vitamin, és tápanyaghiány miatt, és mindazon mérgező szemét miatt, amit a „modern” élelmiszeripar megetet veled. A halálozási statisztikák tisztán mutatják, hogy az élelmiszereinkkel és a megnövekedett környezeti terhelés miatt,  sokszorosára nőtt az utóbbi évtizedek során az úgynevezett civilizációs betegségek áldozatainak a száma. Nem kell messze menni, mindenki ismer olyan embert, aki rákos, cukorbeteg, valamilyen emésztőrendszeri gyulladással küzd. Nem kell hozzá különösebb tehetség, hogy felfogjuk, hogy idő kérdése csak, és mi vagy családunk valamelyik tagja is ezeket a statisztikákat fogja gyarapítani. Elég kijózanító, és drámai tud lenni a valóság, amikor is az orvos közli a lelet eredményét miszerint a baj hatalmas, és valószínűleg végzetes. Ugye ezt nem akarod magadnak vagy valamely szerettednek sem?!

Talán Te is érzed, hogy most van itt az idő a változtatásra, a felelősség felvállalására magaddal, és azokkal szemben, akik fontosak neked. Nincs min gondolkodni, cselekedni kell, és mielőbb elkezdeni olyan egyszerű, tiszta megoldásokat beépíteni az életedbe, mint a  DXN termékeinek rendszeres fogyasztása. Nem mindenhatóak, és kizárólagosak ezek a termékek, amelyek egy jobb egészségi állapot felé vezethetnek, de ha tovább olvasol, megérted, hogy miért jelenthetnek praktikus, és egyszerű megoldást bárki számára.

Sokan ott buknak el, hogy azonnal, drasztikusan akarnak életmódot váltani, de ez nem olyan egyszerű, mert ezzel ki kell lépni az úgynevezett komfortzónádból. Kezdd inkább egy nagyon egyszerű lépéssel, és kezdd el rendszeresen fogyasztani a DXN Ganodermát, és Spirulinát, vagy a szükségletednek megfelelő terméket legalább három hónapon keresztül napi rendszerességgel! 

A BETEGSÉGEK...

A betegségek kibillent egyensúlyi állapotra utalnak. Ennek a modern életvitellel járó, az élelmiszereinkben jelenlévő toxikus anyagok felhalmozódása sejt, és szerv szinten az egyik oka. A másik komoly befolyásoló tényező a lelki problémáink, mint a mindennapi stressz, a feldolgozatlan traumák, félelmek, különböző negatív érzelmi beidegződések. Nagyon sokan kétségbeesve, szinte utolsó szalmaszálként kapnak a különböző alternatív gyógymódok után, amikor a nyugati típusú akadémiai orvoslás tanácstalanul tárja szét a karjait. Pedig mindenki ismer néhányat az elcsépelt szlogenek közül a megelőzés fontosságát illetően, de csak kevesen ültetik át mindennapi gyakorlattá az életükben.

TE SEM TEHETED MEG?

Kevesen tudják megtenni a rohanó hétköznapok forgatagában, hogy

  • megfelelő legyen a munka, kikapcsolódás, pihenés aránya,
  • megfelelő időben, megfelelő minőségű ételt fogyasszanak,
  • megfelelő tisztaságú vizet igyanak,
  • minőségi időt tudjanak magukra, szeretteikre áldozni.

Ezek hiányában nem lehet kiegyensúlyozott, harmonikus életvitelről beszélni, hiszen a már amúgy is  fáradt szervezetünket terheljük az ételeink, és italaink által toxinokkal, hormonokkal, nehézfémekkel. 

SOKAN "MINDENT IS" KIPRÓBÁLTAK MÁR

Jó helyen jársz, ha valós megoldást keresel a fentebb leírt problémákra. Sokan már „mindent is” kipróbáltak, de hónapról hónapra újabb „csodaszereket” találnak. Nem értik, hogy a hosszú évek során összegyűlt problémahegy nem szűnik meg pár hét alatt. Nem is próbálják megérteni, hogy ez hogyan működhet, ezért lehet, hogy már többször is átléptek olyan lehetséges megoldásokat, amelyek csak egy kis türelmet, átgondoltságot igényeltek volna. Gondolj csak bele, hogy a vérnek a sejtes átalakulási ciklusa is kb. három hónapot vesz igénybe. Segítünk, hogy ne járj így esetleg Te is az általunk ismert, megtapasztalt, és olyannyira szeretett Ganoterápiával. Lehet, hogy az oldal olvasása során találsz olyan sorokat, amelyeket máshol is olvastál, de a gombákról, és gyógynövényekről nem írhatunk új, és újabb dolgokat, mint azok akik előttünk ezt megtették már jóval korábban. Bár nemzetközi orvosi kutatásokat publikáló oldalak úgy szokták leírni ezeket a tényeket, mintha újdonságot közölnének.

AZ ÚJRA FELFEDEZETT ŐSI GYÓGYMÓD

A Ganoterápia ősi kínai módszer a testi, lelki, szellemi egyensúly fenntartására vagy annak helyreállítására. 

A modern Ganoterápia atyja, Datuk’dr. Lim Siow Jin, aki DXN vállalatot is alapította. Mára világ szerte nagyon sokan sajátították el a módszert tőle, köztük orvosok, egészségügyi szakemberek is. Dr Lim számos címe mellett az ENSZ Jószolgálati Nagykövete, és tevékenysége elismeréseként lovaggá ütötték hazájában, Malajziában. Magyarországon immár államilag elismert, akkreditált képzés keretében hozzáférhető ennek a tudásnak az alapja. Többen végeztünk Harmath Katalin szemináriumán a Kávépartner csapatából is, és segítünk a környezetünkben, családunkban,  a tapasztalatainkkal azoknak, akik nyitottak erre a természetes módszerre.

Az alábbiakban bemutatjuk a Ganoterápiában használt gyógygombákat, gyógynövényeket, és az ezekből készült DXN termékeket

Ganoderma - Pecsétviaszgomba

A növény az antioxidáns poliszacharidok mellett lipidekkel, alkaloidokkal és rákellenes glukánokkal – így béta-glükánnal – is el van látva, s ez még mindig csak a kezdet.

A szervezetünk számára igen értékes gyógygomba számos módon hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Segít megelőzni az egyik leggyakoribb, romboló problémát, a szív- és érrendszeri betegségeket, azzal, hogy csökkenti a vérnyomást, az érfalakat pedig rugalmasabbá teszi. A pecsétviaszgomba fogyasztása a sejtek szintjén javítja testünk oxigénellátását, s mivel másfélszeresére növeli a vér azon képességét, hogy oxigént vegyen fel, a méregtelenítés bajnoka. Minderről germánium-tartalma gondoskodik.

A poliszacharidok sokat tesznek azért, hogy a pecsétviaszgomba fogyasztásával aktívabban működjön az immunrendszer, fokozódjon a vírusölő hatás, valamint a gyulladáscsökkentés.

Nem kérdés ezek után, hogy a különböző, évszakhoz kötődő megbetegedésekben, így influenza, hörgőgyulladás, megfázás esetén kiváló segítséget nyújthat ez a gyógygomba.

Kínai hernyógomba

Krónikus fáradtság csökkentésére, a szív, a vese, a máj, a tüdő működésének erősítésére, a legyengült szervezet energetizálására ajánljuk. Immunmoduláns és tumor ellenes hatása, valamint a szív-, érrendszer működésének széleskörű támogatása kiemelkedően figyelemreméltó számtalan egyéb jótékony hatása közül, továbbá sportolók kimagasló teljesítménynövelését képes biztosítani a légzésfunkció javításán, a szervezet oxigén felhasználásának fokozásán és egyes anyagcserehatásokon keresztül.

Oroszlánsörénygomba

A süngomba (Hericium erinaceus), más néven oroszlánsörény-gomba népszerűsége világszerte növekszik. Az ázsiai emberek mind kulináris, mind gyógyászati ​​célokra használják. A jelenleg is zajló kutatások azt mutatják, hogy számos egészségvédő vegyületet, köztük antioxidánsokat és béta-glükánt tartalmaz. Különösen az agyra, a szívre és a belekre gyakorol jótékony hatást. A buddhista szerzetesek agyi tonikként használták, hogy a hosszú meditációs időszakokban képesek legyenek koncentrálni.

Spirulina - " zöld vér"

Krónikus fáradtság csökkentésére, a szív, a vese, a máj, a tüdő működésének erősítésére, a legyengült szervezet energetizálására ajánljuk. Immunmoduláns és tumor ellenes hatása, valamint a szív-, érrendszer működésének széleskörű támogatása kiemelkedően figyelemreméltó számtalan egyéb jótékony hatása közül, továbbá sportolók kimagasló teljesítménynövelését képes biztosítani a légzésfunkció javításán, a szervezet oxigén felhasználásának fokozásán és egyes anyagcserehatásokon keresztül. A spirulina önmagában is képes a vércukorszintet minimum három hónap alatt normalizálni.

Poria gyógygomba

Népszerűségét és széleskörű alkalmazhatóságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a Kínai Gyógyszerkönyvben (2000) található hagyományos gyógyszerek és keverékek közel 10%-ában megtalálható. A fentieken túl az elérhető szakirodalmak szerint antioxidáns, jótékony hatással van a bőrre /5/ (számos ázsiai kozmetikai termékben, különösen anti-aging és bőrgyulladás elleni termékekben használják), menopauza esetén csökkenti a hőhullámokat, eredménnyel használható a nem veleszületett cukorbetegség (ún. 2. típ. diabetes) kiegészítő kezelésében. 

Screenshot_20210517-204532_Gmail

Feketekömény - Black Cumin

A Feketeköményt Tutanhamon sírjában is megtalálták mintegy 3300 évvel ezelőtt. Az arab kultúrában “az áldás magja.” néven említik. A feketekömény apró magja sokkal többet rejt magában, mint egy hétköznapi fűszer. A belőle készült olaj annyira meglepően átfogó és változatos védő és gyógyító hatású, hogy évezredek óta az emberek úgy tekintenek rá, mint  “csodaszerre”.  A 4500 éve gyógyító tulajdonságairól ismert növényről  Mohamed Próféta úgy nyilatkozott róla, hogy „A halálon kívül minden betegségre gyógyír.” Az ókori egyiptomiak a fáraók aranyának nevezték. A modern kutatások bizonyították, hogy több mint 100 összetevője rendkívül hatékonyan gyógyítja az ekcémát, a pikkelysömört, és sok súlyos betegséget, mint például a cukorbetegség, vagy a rák. A modern tudomány elismeri, hogy a fekete kömény az egyike a leghatásosabb természetes gyógyszereknek.

Andrographis Paniculata-Andro-G

  • Kiválóan serkenti a máj és az epe működését, semlegesíti a méreganyagokat, melyek főleg a gyógyszerek, a nem megfelelő minőségű étel és az alkoholfogyasztás hatására rakódnak le a
    szervezetben.
  • Támogatja az immunrendszert, segít az akut fertőzések legyőzésében.
  • Vérhas, bélgyulladások, férgek, paraziták sőt a nyugaton népbetegséget okozó Candida leküzdésében is kiválóan alkalmazható.
  • Széleskörűen használható a fertőző organizmusokkal és egészségkárosító anyagokkal szemben.
  • Méregtelenítő hatása révén jó hatással van a gyulladásos bőrbetegségek, akne, ekcéma,
    kelések, tályogok, és fertőző gombás betegségek, irritációk és a hüvelygyulladás esetén
     is.

Ganoterápia kisokos

  1. non-toxikus, tehát a szervezetre ártalmatlan
  2. normalizáló hatása folyamatos
  3. tevékenysége nem specifikus (azaz nem tapasztalaton alapuló, hanem veleszületett)
  4. biztosítja és normalizálja a szervezet működését a folyamatos támadások alatt is, azok ellenére is
  5. csak akkor hat, ha szükség van rá (tehát pl. a magas vérnyomást csökkenti, de a normál értékűre nem hat)

Egészségügyi előnyök:

  • stressz-és depresszió ellenes (a hatást a szerotonin szint emelésével éri el)
  • szívizom erősítő
  • szívritmus szabályozó
  • immunerősítő
  • daganatellenes (meggátolja a genetikai mutációkat)
  • kemoterápia káros hatásait enyhíti
  • sportteljesítmény fokozása
  • szellemi teljesítmény növelése
  • szexuális működés harmonizálása (mindkét nemnél)
  • vércukor harmonizálása
  • májvédő hatás
  • sejtszintű antioxidáns védelem
  • időskori betegségek és rendellenességek megelőzése
  • Szerves Germánium: – nagyon erős antioxidáns hatással bír, csökkenti a szabad gyökök károsító hatásait, véd az elektromágneses terek negatív hatásától, javítja a sejtműködést, megszabadítja a szervezetet a nehéz fémek toxikus hatásától. Optimalizálva az oxigén ellátást, javítja a szervek életfunkcióit. A szerves germánium különleges hatásai közé sorolható a sejtek és szervek elektromágneses mezejének a növelése, ezáltal növelve azok életenergiáját. Ilyen értelemben a Ganoderma szerves germánium tartalma spirituális sajátosságokat hordoz, épp ezért használták keleten meditáció előkészítésére.
  • Poliszacharidok:  – az emberi testben az immunrendszerre kifejtett hatásuk jelentős, mivel növelik az antitestek számát, erősítve a szervezetet és potenciálva, annak öngyógyító működését.
  • Adenozin: – hatására csökken a vérzsír szint, kedvező hatást fejt ki a vérkeringésre, megakadályozva a koleszterin lerakódását és a vérrögök képződését. A Ganodermából nyert több mint 100 triterpenoid nemcsak a triglicerid és a koleszterin szintet csökkentik, hanem a hisztamin felszabadulást gátolva antiallergén hatással is bírnak.
  • Micélium: –  a gomba titkos alkotóeleme, amely egy sajátos fehérje szerkezet, ennek köszönhető a gomba öregedés gátló hatása, megelőzve az öregkori elbutulást, frissen tartva a fizikai és szellemi funkciókat.
  • Terpenoidok: – erősítik az emésztőrendszert és felépítik az antigének által okozott allergiák elleni védelmet. Csökkentik a koleszterinszintet, és aktiválják a sejtek atommagját.
  • Ganoderic sav: –  megfiatalítja a szöveteket, optimalizálja a test funkcióit, erős gyulladásgátló és fájdalomcsökkentő, fékezi a hisztamin felszabadulását a hízósejtekből, legyőzi a bőrbetegségeket, és megszépíti a bőrt, daganatellenes tulajdonságokkal rendelkezik.

A DXN kétféle ganoderma kapszulát forgalmaz. A fiatal gombafonalakból különleges eljárással készült GL kapszula többek között lezárja a sejtek membránját, ezzel megakadályozza a méreganyagok bejutását a sejtbe. Az egyéb hatását leginkább a különböző csírákéhoz lehetne hasonlítani. A csíra a kis növény “indító rakétája”, ami ellátja elegendő tápanyaggal, amíg kijut a föld alól a szára a fényre, és kialakul a gyökere. A gombafonalakból készült GL kapszula is feltölti a sejtjeinket energiával.

A kifejlett gombatestből készült RG kapszula pedig behatol a sejtbe, és kitakarítja onnan a már bent lévő méreganyagokat. A kettőt ajánlatos együtt alkalmazni, mert egymás hatását felerősítik. A GL kapszulát akár csecsemők is szedhetik, mert nincs méregtelenítő hatása. Az RG kapszulát már csak óvatosan szabad fogyasztani, mert erősen méregtelenít. Ha egyszerre sokat veszünk be belőle, a szöveteinkből kiszabaduló, évek alatt felgyülemlett mérgek nagyon kellemetlen tüneteket okozhatnak.

Ezért javasolják a ganoterapeuták, hogy az első héten csak napi 1 RG kapszulát fogyasszunk, amit a második héten emelhetünk 2-re. Ha nem jelentkeznek elviselhetetlen méregtelenítési tünetek, akkor a harmadik héten emelhetjük az adagot napi háromra, és a hónap utolsó hetében elérjük a 4-et, a fenntartó adagot. A GL kapszulával lehetünk ennél bátrabbak.

A szedése kezdetén, átmenetileg előfordulhat fejfájás, hasmenés, szédülés, rossz közérzet, ez az úgy nevezett gyógyulási krízis. Ennek az az oka, hogy egyszerre sok méreganyag távozik a sejtekből, és bekerül a véráramba. Ezek a kellemetlen hatások csökkenthetők C vitamin szedésével, és feltétlenül fontos az elegendő folyadék bevitele. A vízben oldódó méreganyagok a vesén át a vizelettel távoznak a szervezetből, míg a zsírban oldódó mérgek a széklettel ürülnek ki. Ez az oka a hasmenésnek.

Ha fellép a gyógyulási krízis, kicsit csökkenteni kell a ganoderma adagját, de nem szabad abbahagyni. Ez tulajdonképpen egy jel, hogy a szervezet jól reagál a gyógygombára. Aki végigcsinált már valamilyen méregtelenítő kúrát, annak az előbbi hatások természetesek. A ganoderma éppen a méregtelenítő hatása miatt sok embernél fogyást eredményez. Az, hogy fellép-e a gyógyulási krízis, nagyban függ az egyén táplálkozási szokásaitól, életvitelétől, egész pontosan attól, hogy mennyi méreganyag jut be a szervezetébe.

Közismert tény, hogy a szervezetünk sejtjei folyamatosan lecserélődnek. Minden sejtünk elhal egy idő után, és új készül helyette. A vért alkotó sejtek “élettartama” három hónap. Vagyis három hónap elteltével a vérünk teljesen lecserélődik. Amikor elkezdjük fogyasztani a ganoderma közel 400 hatóanyagát, egészen más minőségű sejtek épülnek, amikből egyre több lesz a szervezetünkben. A teljes cserére 3 hónapra van szükség, bár sok esetben már korábban is észlelhető változás a közérzetben, vagy az erőnlétben. Ezt a folyamatot nem lehet siettetni, bármennyire is szeretnénk azonnali, és kényelmes megoldásokat találni.

A ganoderma gomba minden szervünk minden sejtjében egyformán fejti ki a hatását, nem betegségspecifikus, mint a nyugati típusú gyógyszerek. Anélkül, hogy túlságosan belemerülnénk a gyógyítás, és a biokémia szakmai nyelvezetébe, elmondható róla, hogy egyaránt kiválóan alkalmas már meglévő betegségek esetén a beteg állapotának a javítására, és annak megakadályozására, hogy megbetegedjünk. Erősen lúgosító hatása miatt például tehermentesíti a májat, ezzel akár 20-30% energiatöbbletet jelent a szervezet számára. A fogyasztása észrevehető erőnlétjavulást, nyugodt alvást eredményez. Csökkenti a szervezet alvásigényét, vagyis kevesebb alvás után is fittebbek vagyunk másnap. Lúgosító hatása miatt jó a gyomorsavtúltengésre, gyomorfekélyre, és a refluxra. Beállítja a vérnyomást, és a vércukorszintet. Kemoterápiás és sugárkezelések kiegészítőjeként megakadályozza a hajhullást, a rosszulléteket, és egyéb mellékhatásokat. Kiemelt jelentősége van a gyomor-, a vastagbél-, a máj-, és a hasnyálmirigyrák kiegészítő kezelésében.

Tudtad?

A kemoterápiás kezelés során a kezelt területen minden sejt elpusztul, de ha ganodermával együtt alkalmazzák, kizárólag a rákos sejtek pusztulnak el.

Japánban és több ázsiai országban gyógyszeralapanyagként használják rákos betegek kezelésére. De kiválóan alkalmas a betegség megelőzésére is.

Nem másolhatja az oldal tartalmát.