DXN EnzymeMIX – Jobb formában, kisebb étvággyal

Néhány hónapja elindult egy mozgalom, aminek egyre több lelkes követője van, köztük mi,  a Kávépartner fogyasztó közösség tagjai is.

Kedves barátunk, üzleti mentorunk Bojtos Zoltán Jane Yau maláj ganoterapeuta javaslatára egy enzimitalokból összeállított koktélt kezdett el fogyasztani, egy életveszélyes egészségügyi probléma megoldásának támogatására.

Az enzim terápia során Zoli azt vette észre, hogy egyre lazább a ruha rajta, nincsenek evési kényszerei, kevesebbel is beéri. Megindult a kg-ok leolvadása, amit azóta is rendszeresen dokumentál, és még mindig zajlik. Attól nem kell tartani, hogy túl vékony lesz, mert az ideális testsúlyon meg fog állni, bár ehhez még van mit leadni.

Jelenleg kb. 5 hónap napi EnzymeMIX fogyasztás során 19,1 kg-mal mutat kevesebbet a mérleg.

Ezt a változást nem tartotta titokban, hanem örömmel osztja meg tapasztalatait a közösségi média felületein. Akadnak kétkedők, de lelkes követői is, akik hasonló jó tapasztalatokról számolnak be, és nem csak a fogyás, hanem a közérzetük változásában is.

Szívesen meghívunk az erről szóló Facebook csoportban. Jelezd bátran, ha szeretnél te is tagja lenni és olvasni a tapasztalatokról.

A két  kép között egy év telt el, de a kg-ok leolvadása öt hónappal ezelőtt kezdődött az EnzymeMIX fogyasztásának megkezdését követően.

Mik az enzimek és miért van rájuk szükség?

Az enzimek aminosavakból álló, speciális biológiai aktív vegyületek, melyek az emberi szervezet számos biokémiai folyamatában vesznek részt.

Szervezetünk összehangolt működésének alapfeltétele az enzimek kielégítő működése.

Az enzimeket legalább olyan fontos pótolni, mint a vitaminokat és az ásványi anyagokat.

Az enzimhiányos emberek levertek, fáradtak, alig pislákol bennük az élet.

A testi, lelki, szellemi frissesség alapfeltétele a megfelelő enzim mennyiség.

Az enzimek rendszeres fogyasztásával az anyagcsere egyensúlya karbantartható.

Az enzimek néhány fontos feladata:

  • vezérlik a sejtlégzést, és elősegítik, hogy új testszövetek keletkezzenek
  • koordinálják a véralvadást, de a vérrögök feloldódását is
  • szabályozzák az immunrendszert és gondoskodnak a harmónia visszaállításáról, ha szervezetünk egyensúlya például fertőzés, gyulladás vagy sérülés miatt megbillen
  • lehetővé teszik a test természetes méregtelenítését és szabályozzák az emésztést

Mit tartalmaz a DXN EnzymeMix?

DXN ENZYMEMIX EXTRA

Napi ajánlott fogyasztás:

  • 20 ml Vinaigrette ganodermás rizsecet,
  • 20 ml Cordypine fermentált ananászlé Cordyceps-szel
  • 20 ml Morinzhi noni ital
  • 25 ml alma enzimital
  • elkeverve 500-1000 ml vízzel

DXN ENZYMEMIX ALAP

Napi ajánlott fogyasztás:

  • 20 ml Vinaigrette ganodermás rizsecet,
  • 20 ml Morinzhi noni ital
  • 25 ml alma enzimital
  • elkeverve 500-1000 ml vízzel

 

Ezek nem kőbe vésett arányok. Saját magad is kitapasztalhatod, hogy neked milyen összetételben válik be a legjobban.

A rizsecet igen erős. Volt, akinek eleinte nem bírta ekkora mennyiségben a gyomra, de pár hét után már gond nélkül fogyasztotta a napi 20 ml-t is.

Továbbá a hozzáadott víz mennyiségét is beszabályozhatod.

A legjobb, ha beszerzel erre egy külön palackot, amibe minden reggel elkészíted.

A képen látható kék kulacs 1 l-es, de sokan 5 vagy 7,5 dl-es palackban állítják össze.

Ismerd meg az összetevőket részletesebben:

DXN Vinaigrette ganodermás rizsecet

A DXN Vinaigrette biológiai ecet:

gondosan válogatott rizsből és ganodermából készül.

A keveréket 3 évig erjesztik tradicionális technikával, hogy megőrizzék sajátos ízét és biztosítsák a legjobb minőséget.

A rizsecet az egyik legősibb ecet, az ázsiai konyha gyakran használt alapanyaga, melyet fermentált rizsből állítanak elő biológiai úton.

Az ecet szerepe nem csak az ételek ízesítésében és tartósításában jelentős, már az ókorban felismerték az egészségre gyakorolt kedvező hatásait, melyek többségét az utóbbi évtizedekben egyre több kutatási eredmény támasztja alá.

Lassíthatja a gyomor kiürülését, a cukor lebontó enzimeket, stabilizálhatja a vércukorszintet.

Ehhez nagyon fontos a megfelelő minőségű ecet kiválasztása.

DXN Morinzhi noni gyümölcslé hibiszkusszal

A Morinzhi friss Morinda citrifoliából (ismertebb nevén noni gyümölcsből) és szudáni hibiszkuszból (Hibiscus sabdariffa) készül.

Szigorú felügyelet mellett kerül feldolgozásra, hogy az összes értékes összetevőjét megőrizze.

A noni Délkelet-Ázsiában, a csendes-óceáni térség országaiban széles körben ismert és elismert gyümölcs, melyet táplálkozási, egészségmegőrzési és gyógyászati céllal használtak.

A noni hatása általánosságban:

  • serkenti az immunitást
  • pozitív hatású a szellemi és fizikai
    teljesítőképességre
  • javítja az állóképességet
  • növeli az általános teljesítményt

segít a fáradtság leküzdésében

DXN Alma Enzimital

Az Alma Enzim Ital prémium nyersanyagból és magas szintű minőségbiztosítással készül.

Az almákat hosszú ideig fermentálják, hogy értékes tápanyagai könnyebben fel tudjanak szívódni az emberi szervezetben.

A gyümölcsöket Kínában, Ningxiaban termesztik. Ez a terület Kína északnyugati részén található, amelynek egyedülálló természeti forrásait mezőgazdasági célokra használják fel.

DXN Cordypine fermentált ananászlé cordyceps-szel

A Cordypine a minőségi Cordyceps sinensis gomba és a természetes úton erjesztett ananászlé nagyszerű keveréke.

Ez az ital kiválóan ötvözi a cordyceps hatóanyagait az ananászlé fermentálása közben képződött enzimjeivel, melyek kölcsönösen erősítik egymás hatását.

Az ananász a föld egyik legkedveltebb trópusi gyümölcse, igen gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és tartalmaz egy az ún. bromelain enzimet.

Az erjesztési folyamat elősegíti, hogy a tápanyagok, pl. a fehérjék, kisebb, jobban felszívódó anyagokra bontva könnyebben szívódjanak fel.

A Cordyceps Sinensis az egyik legjobban becsült orvosilag alkalmazott gombafajta, amely igen jól ismert a hagyományos kínai orvoslás étrend-kiegészítői között.

A DXN fermentált almadzsem aranysárga színű, mérsékelten édeskés és savanykás ízű, mely fermentációs eljáráson megy keresztül, így az alma dzsemben lévő tápanyagokat a szervezet könnyen hasznosítani tudja.
Mesterséges színezőanyagoktól mentes.
Nem tartalmaz tartósítószereket.
Íz- és színfokozó mentes.Kenheted kenyérre, péksüteményekre vagy melegvízbe elkeverve is fogyaszthatod. 
Kellemes édeskés-savanykás ízvilága, gazdag tápanyagokban, így az egészséges étrended garantáltan hiányolhatatlan eleme lesz.

Az itt közölt információkat ismeretbővítés céljából közöljük.

Azok nem tekinthetők a részünkről semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az ismeretbővítés nem helyettesíti az orvosi kezelést, betegség esetén forduljon orvoshoz.

Orvosi kutatásokra, vagy a hagyományos keleti gyógyítás tapasztalataira történő hivatkozások nem tekinthetők a részünkről tett semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő, termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az itt közölt tartalom nem tekinthető öngyógyításra való felhívásnak. Az öndiagnózis és az öngyógyítás kockázatokat rejt magában.

A helyes táplálkozásról, követendő életmódról, étrend-kiegészítők szedéséről orvosával, táplálkozási szakértővel konzultáljon.

Az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesítheti az egészséges életmódot, a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást, és a rendszeres testmozgást.

A termékek minősége teljesen megbízható és kimagaslóan magas, azokat az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet notifikálta, és zöldpipával látta el.

Gyakran Ismételt Kérdések

Elég-e ennyi folyadékot fogyasztanom egész nap?

Nem, az enzimeMIX fogyasztása mellett ajánlott még a napi 1,5-3 l tiszta víz fogyasztása.

Bármennyit ehetek, akkor is hatásos-e az enzimeMIX?

Nem,mert az enzimeMIX épp abban segít, hogy ne legyenek falási rohamaid, édesség utáni vágyad, és a rossz minőségű ételek helyett szívesebben fogyaszd az értékes táplálékokat, gyümölcsöket, zöldségeket. Tehát abban segít, hogy könnyebben áttérj a minőségi étkezésre.

Refluxom van, az ecet fog-e rontani ezen?

Nagyon nem mindegy, hogy milyen ecetet fogyasztunk. Van olyan ecet, ami ronthat. Az eddigi tapasztalatok szerint az enzimeMIX fogyasztása során volt, akinek csökkentek a reflux problémái. Tehát elsősorban a saját tapasztalat számít. Volt, aki először kevesebb ecettel készítette el a keveréket, és később tért át az ajánlott mennyiségre.

Milyen gyorsan várható az eredmény?

Ez egyénenként eltérő lehet. Ne akarj hirtelen drasztikusan sokat fogyni, sokkal jobb egy egészséges életmódra áttérni, és tartós eredményt elérni. Az eredmény nagyban függ a tested állapotától, az életmódodtól, a megfelelő táplálék beviteltől, és hogy kiegészíted-e rendszeres testmozgással. Nem csak vékonyabbak akarunk lenni, hanem fittebbek, egészségesebbek, energikusabbak is.

Van-e ellenjavallat?

Hisztamin allergiásoknak és akut bélgyulladás esetén nem ajánlott a fogyasztása. Továbbá a fenti fontos figyelmeztetéseket érdemes elolvasni, mert bármilyen betegség esetén körültekintőnek kell lenni.

Hogyan érdemes fogyasztani?

Minden reggel készítsd össze egy külön palackban a számodra ideális keveréket. Majd a nap folyamán kortyolgass belőle rendszeresen. Étkezések után is érdemes fogyasztani. A legjobb, ha egész napra szétosztod. Mellette még több liter tiszta víz fogyasztása javasolt.

Hűtőben kell-e tárolni napközben az elkészített EnzymeMIX-et?

Nem szükséges. 1 nap alatt nem fog minőségromlás bekövetkezni. Azért ne tedd ki tűző napra. Ha te szereted hidegen fogyasztani, és egyszerűen megoldott, hogy hűtőbe rakd, akkor megteheted. Sokak gyomra azonban érzékeny, és nem jól reagál a hideg folyadékra. Vagyis csináld úgy, ahogy neked a legjobb. A felbontott üvegeket hűtőben kell tárolni, ahogy a felbontott alma enzim italt is (1 tasakból 2 napra való adag jön ki.)

DXN ENZYMEMIX ALAP

DXN ENZYMEMIX EXTRA

3 TERMÉK
4 TERMÉK

DXN ENZYMEMIX ALAP

37 850Ft

DXN ENZYMEMIX EXTRA

74 170Ft

Az árak a törzsvásárlói áron lettek kiszámolva, és kb. 1 hónapra elegendő mennyiség.

A Morinzhi kisebb kiszerelésben is kapható (285 ml), de ez kevesebb időre elég.

A fenti képeken a kisebb kiszerelés látható a 6 db-os dobozzal.

Tetszőlegesen eldöntheted, hogy mely termékeket szeretnéd megvásárolni. A rizsecetet és az alma enzimitalt mindenképp érdemes. Sokan már e kettő termék fogyasztása során pozitív tapasztalatokról számoltak be. Az almaenzim ital az édeskés íze miatt nagyban növeli az élvezeti értékét is.

Egyszeri, ingyenes regisztrációval törzsvásárlói áron tudod megvásárolni a terméket:https://kavepartner.hu/egyszeru-regisztracio/

A regisztrációs linket kérd el attól, aki megmutatta neked ezt az oldalt.

Itt találod az aktuális árlistát, ahol össze tudod hasonlítani az árakat: https://kavepartner.hu/wp-content/uploads/2022/07/DXN-arlista-2022.07.04-1.pdfItt 

Itt találod a termékkatalógust, amiben további információkat találsz a termékekről: https://kavepartner.hu/online-lapozhato-termekkatalogus/

Mi fog veled történni, ha elkezded fogyasztani a DXN termékeit?

A természetes gyógymódok, természetes gyógyhatású készítmények hatásmechanizmusa eltérő a gyógyszeripar által ránk erőltetett kemikáliákétól. A valóban gyógyhatású készítmények a természet rendjével összhangban fejtik ki hatásukat az emberi, de még az állati szervezetre is. Azt, hogy Te mit fogsz tapasztalni, ha elkezded szedni a DXN termékeit, nagyon sok fogyasztó tapasztalatainak ismeretében tudjuk előre megmondani. A következő rövid videóban erről hallhatsz pár gondolatot.  

Hogyan tovább?

A hasonló termékekkel foglalkozó weboldalak többségén ilyenkor szoktak egy visszautasíthatatlan ajánlatot az olvasó arcába tolni, különböző marketinges furfangokkal rávenni, hogy már pedig, de most azonnal vásároljon valami csodaszert a látogató. Mi nem követjük ezt a „filozófiát”.  Szeretnénk, ha megéreznéd, hogy mi segíteni szeretnénk, de nem mindenáron. Fontos, hogy olyan információk birtokába juttassunk, amelyek segítenek a legoptimálisabb döntés meghozatalában. Kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk! 

Hogyan segítünk?

  • meghívunk titkos terméktapasztalatos Facebook csoportba
  • ganoterápiás videókat küldünk a részedre
  • igény szerint személyesen is konzultálunk
  •  rendszeres webinárok keretében bővítjük közösen tudásunkat

 

kavepartner

Kávé & Ganoterápia

Elérhetőség

Kövess minket!

Nem találsz valamit?

Nem másolhatja az oldal tartalmát.